Jut eszembe, helyi hírességek lettünk, már az újságban (Dixon Gallery and Garden: ide járunk Art Classra) is benne vagyunk... megtaláltok (kaptok egy finom rávezetést: nem a második képen...)?
Az elmúlt másfél héten vetésforgóban prüszköltünk, köhögtünk, töröltünk orrot, miegymás. Mára a társaság java kigyógyult hideg-allergiánkból, időközben a talaj menti fagyok is különösebb átmenet nélkül 20°C+ kánikulákkal helyettesítődtek.
Néhány szóban az egyetemről
Immáron 7 hónapja ugyanazon a munkahelyen dolgozom; a kezdeti fejcsóválások ellenére a szakvélemény egyre jobb esélyeket lát jelen rekordkísérletben és határozottan támogatja, hogy a sajtó felkapja a témát és csámcsogjon a szürke munkanapok pletykáin, íme:
Az elmúlt héten egy termetes magasságokba eszkalált diákpanasz kapcsán levelezhettem egyszerre két tanszékvezetővel. Az állítólagos diákom drága szülei drága idejét nem kímélve trombitált össze egy intervencionális kupaktanácsot (az Engineering tanszék vezetőjét is bevonva) a gonosz keleti
- a leírást minden diák megkapta e-mailben és kinyomtatva is, de ITT VAN, NEH, ha nem lenne meg;
- az osztályzás és a pontelosztás rendszere benne van a kurzusleírásban, de ITT VAN, NEH, ha nem sikerült megtalálnod;
- a pontjaid megtalálhatóak webes felületen, de...
- a házit meg kell csinálni, de ... nincs de. Végtelen időd van rá, végtelen segítséget tudsz kérni. Végtelenül nem érdekel, mennyire nincs kedved hozzá.
Vannak jó híreim is. Béla visszajött, vele rengeteg Béla diák is. A semmiből hirtelenjében egy velem együtt négy fős csapatban találtam magam, buzgón drótozunk terminálokat hálozatokban... fejben, táblán. Antóniót már ismeritek korábbról; Kamil lengyel doktorandusz, aki keveset beszél és António legtöbb kijelentésére helyesel, amin António hamar felhúzza magát. Richard az egyetlen amerikai a csapatban, Pennsylvaniaból származik, szintén nem egy szószátyár srác... szinte érezni a levegőben a lázas munka feszültségét.
António ismét vacsoravendégeskedett nálunk (szeptemberben ugyanitt!), a kölkök -szokás szerint-teljesen megbolondultak tőle/érte/hozzá/felé. António sem hazudtolta meg magát, belépéskor rögtön azzal kezdte: "Viola, give me a kiss!"
Doktori védéseket is tartottunk a héten. Az egyik Juliané, akit veterán olvasóink a 3 és fél évvel korábbi Little Rock-i részből már ismerhetnek. A másik védő Amy Binsky volt, akinek a neve szintén kísértetiesen ismerősen hangzott... végül ráébredtünk, őt három éve még Scott Binskyként ismertük meg. A vált(oz)ást mások sem vették probléma nélkül, Béla a védés nyitóbeszédében elrontotta a személyes névmást (he->she), majd zavartan korrigált.
A gyülekezetben aktuális téma a Gale család története; korábban említettük, hogy "feltételesen" örökbe fogadtak egy fekete kisfiút (Bob). Az édesapa-nagybátyja-horgásztársa (vagy valaki hasonló) nemrég bejelentette igényét a gyerekre; a tárgyalások folynak, sajnos nem kizárt, hogy lezárultukkal Rodrecus elköszön a családtól.
Vidámabb (gyülekezeti) témára váltva: Domonkos és Viola immáron tartós rezidensek a nurseryben, az istentisztelet teljes hossza alatt. Van, hogy Domonkos bírja jobban, dacára annak, hogy ő -tán megszokásból - az épületet megpillantva általában sírva fakad.
A hét/hetek egyéb momentumai nem hoztak lényegi változást, az egyszerűség kedvéért képekben foglalnám össze. Mr. Mike elkezdtett megint a nyakunkra járni fűnyírást ajánlgatván, a macskája pedig a hátsó udvarunkba szemtelenkedik be állandóan; már két okunk is van fűnyírót venni.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése