Úszunk

Kétféle kurzusra lehetett beiratkozni: 10 héten keresztül minden szombat vagy két hét intenzív minden nap hétközben. A tízhetes még akkor kezdődött, amikor Magyarországon voltunk, így maradt az intenzív. A legjobb az egészben az: 9 hónapostól három éves korig jöhetnek a gyerekek, így mind a kettőt tudjuk vinni egyszerre. Fogalmunk se volt, mire számítsunk, nagyon kellemesen csalódtunk. A helyszín az az edzőterem, ahova egyébként is járunk, ez nagyon kényelmes. Itt vannak kinti és benti medencék is. Az első két alkalommal kinn voltunk, azóta benn. Maga a kurzus félórás és fél hatkor kezdődik. A nap még olyan erősen sütött, hogy minket felnőtteket megkapott egy kicsit. A medence abszolút melegvizes, a hölgy, aki az órát tartja nagyon kedves, érthetően beszél (pedig feltehetően memphisi) és egyetemista. A gyerekekkel is hamar összebarátkozott, bár ha átveszi őket, angolul visít mindkettő: daddy, mommy. A csoport vegyes, Domonkos a legfiatalabb és legbeszédesebb versenyző, nagyjából 5-6 gyerek van. Viola az apjával van, én pedig Domonkost fogom. Ja igen, a medence az úszómedence, szóval a gyerekek lába nem ér le. 

Miről is szól a kurzus? Amennyire én ki tudom venni - ugyanis Domonkos FOLYAMATOSAN beszél- a gyerekek vízbiztonságot szerezzenek. Megatnuljanak véletlen vízbeesés esetén a hátukra fordulni és úgy maradni ahelyett, hogy lesüllyednének, megtapasztalják, hogy milyen ha vízalámerülnek, hogyan kell rúgni a vízet, hogy kell elrugaszkodni a faltól hason és háton, stb... Én nagyon-nagyon igyekszem figyelni... De az oktató már odajött és "rászólt" Domonkosra: you have a lot to say! (Te aztán tudsz beszélni!), ennek ellenére egyébként őt kb. mindenre rá lehet venni, kivéve a gumiöv felvételére. Viola egy kicsit félősebb, de ettől még ő is mindent megcsinál: Gábor játékosan akármire rá tudja venni. A lemerülést nem szereti egyikük se. A különbség az, hogy Violán látszik, hogy fél, Domonkos pedig kifejezetten dühös, hogy lemerítettük.

Nagyon élvezik a gyerekek összességében a vízben töltött időt. A félóra pedig bőven elég, még játékra is marad idő.

Dani kevesebb, mint egy hónap múlva indul Magyarországra tanítani, egy csepeli gimnáziumban fog angolt oktatni. Addig is próbálunk még egy-két magyarórát beiktatni. Az úszásórák miatt most elég sűrű a hetünk, így napközben találkoztunk. Legalább újra a gyerekeket is láthatta és persze ebből is sokat tanult. Házon kívül igyekszem a gyerekekhez angolul és magyarul is beszélni, főként, ha van valaki körülöttünk, udvariasságból is, meg mert ebből is tanulnak. Ez Daninak is segítség volt. Amikor a gyerekek rájöttek, hogy Dani ért magyarul már egy keveset és nem csak angolul beszél még 5 perc nyugtunk volt... Ennek leteltével folyamatosan mondta egyszerre mindkettő. Dani pedig csak kapkodta a fejét és nézett rám kétségbeesetten. Nem a nyelv miatt, mert (főként Domonkos) angolul is mondták, hanem, mert nem hitte el, hogy egy másodperc csönd sincs. Pedig nincs. Ő egyébként mióta az egyetemet befejezte napi sok-sok órában babysitterkedik, állítása szerint azért most még ő is elfáradt... Mellesleg fogalmam sincs, hogy bírja Domonkos a pörgést ilyen jól, ugyanis éjszakánként megint nem alszik... Nagyjából minimum háromszor kelt...

Nem emlékszem, meséltük-e a gyülekezet, ahova járunk, hatalmas épületben lakik. A templomban elromlott még télen a fűtés, így átköltöztünk a kápolnába. Mivel ennek a fenntartási költségei alacsonyabbak, így a vezetőség úgy döntött maradunk itt. Ez csak annyiból okoz komplikációt, hogy messze kerültünk a gyerekfelvigyázó helytől (nursery). Éppen ezért úgy döntöttek, hogy a nurseryt is átköltöztetik... Ehhez néhány termet azonban fel kell újítani. Ebben segédkezünk most mi is: Gábor az egyik szombaton falakat festett én pedig Miss Bettyvel hétközben ajtókat, szekrényeket festegek, amikor csak Gábor itthon tud maradni egy-egy délelőtt.

Ma végre esik és ez most nem meleg eső, szóval "csak" 25 fok van kinn, ami a heti 40-ek után megkönnyebbülés. Ne aggódjatok miattunk, holnapra visszajön a meleg, mi pedig medencés partyra vagyunk meghívva Megan anyukájának a házához.

Gyakrabban kell írnunk, különben mindig ilyen hosszú lesz, pedig még nem is meséltünk el mindent.

gyerekmúzeum, ma itt jártunk d.e.

Visszarázódtunk!

Az első két hét nagyon nehéz volt. A jetlag, a betegségek nem könnyítették meg senkinek a visszaköltözést. Szépen, lassan azonban mostanra kezdünk visszaállni a régi kerékvágásba. 

Gábor említette már, hogy mi eljutottunk viszonylag hamar orvoshoz- na túlzásokba ne essünk. Én szerdán lettem beteg (hétfőn érkeztünk) és hétfőn mentem el. Még így is, ha a tesztem nem lett volna pozitív (kenetet vettek és  ott helyben kémcsöveztek) a torokgyulladásra, nem adtak volna antibiotikumot, pedig akkor már 6 napja lázam volt. Ráadásul nem orvos vizsgált, hanem egy family nurse- családi nővér. Maga a dolog egyébként jópofa: az itteni DM szerűségben (CVS pharmacy) van külön "orvosi" rendelő és oda tudsz menni időpont és minden előzetes nékül. Persze van saját háziorvosunk is, de a hosszú hétvége (július 4.) miatt őt nem értük el. A gyerekek háziorvosát pedig nem tudtuk rávenni, hogy fogadja őket. Várjunk, hátha nem lesznek rosszabbul (de belázasodtak persze), nincs csak egy időpont és akkor csak egyet hozhatnak (ez most komoly?!). Egyébként Domonkos és Viola is hamar meggyógyult, a köhögés húzodott sokáig, így végül ők még egy héttel később hétfőn kaptak köhögéscsillapítót. Nos ez egy elég áldatlan állapot volt és ugyan nekem 10 hónapig az előző turnusban nem volt honvágyam, most viszont nagyon vágytam haza. Megan és Kristy is nagyon kedvesen felajánlották a segítségüket, de mégse kérhettük meg őket, hogy a potenciálisan fertőző gyerekekre vigyázzanak. 

Közben Meganéknál a legkisebb csemetéért jelentkezett a családja és három hete már vissza is vették. Ez nem tántorítja el őket attól, hogy újra belevágjanak a nevelőszülőségbe, továbbra is szívesen fogadnak gyereket és segítik át őket egy-egy ilyen időszakon. Ahhoz, hogy nevelőszülő lehess, komoly felkészülésben kell részt venned. Évi 15 órát kell képezned magad a megadott kurzusokon. 

Már belekezdtünk a szokásos programokba is, könyvtár, art class (Viola nagy boldogan szaladt oda a tanárhoz a művével!) és a gyerekeket a vasárnapi gyerekvigyázókra is ott tudjuk hagyni újra.

Gábor teljes erővel vetette bele magát az egyetemi életbe, rögtön azután, hogy az első órát lemondta, ugyanis olyan lázas volt, hogy fel se bírt kelni...

Pénteken Meganéknál jártunk vacsorázni és kifaggatni őket az eddigi nyarukról, sokat meséltek az egyhetes áramszünetről, ami rögtön azután volt, hogy mi elhagytuk a várost. Érdekes módon a legnagyobb gondja mindenkinek a meleggel volt és nem azzal, hogy pl: nem működött a hűtő vagy, hogy nem tudtak főzni... A kajákat hűtőládába pakolták, egyébként pedig minden este (ugye itt a vacsora a főétkezés) valahol étteremben ettek.

A meleg egyébként tényleg megterhelő (nagyon párás a levegő), éjszakára se nagyon hűl le, a légkondi azért nagyon sokat segít. Erről csak annyit, hogy nálunk 78-80 (25-26) körülre van beállítva, normál amerikai otthonokban pedig 68-72 (20-22). 

A gyerekeket visszük mindenféle vizezős helyekre, na meg felfújtam a medencét, amit rögtön a visszaérkezésünk után beszereztünk.

Ezt nagyon élvezik.

 Különösebb fogadóbizottság nem várt bennünket itthon, egy darab csótánytetemet találtunk, azt is a csótányriasztó mellett. Ő volt az első, aki próbálta hatástalanítani.

Első szó jogán, avagy Episode II

Ami Magyarországon történt...
arról most nem írunk. Külön blogot érdemelne, ahogy nagyjából fél év programját belesűrítettük 5 hétbe. Az oda és visszaútról annyit említenék meg, ha bármikor arra éreztek indíttatást, hogy egyedüli felnőttként két gyerekkel, egy babakocsival, és 3+ bőrönddel utazzatok tengerentúlra... ne tegyétek!

Visszaút
A visszaút szoros emberfogás mellett már viselhetőbbnek tűnt (egy négyes sorba ültettek a tengerentúli járaton), bár alvásról a kölkök az utolsó másfél óráig hallani sem akartak. Amszterdamban fél órát álltunk sorban azért, hogy rápecsételhessék a jegyünkre, "figyelem, a kapuk fél órával az indulás előtt zárnak, ne késsenek el!" (késett a gépünk, összesen 1 óránk volt átszállni).

Detroitban egy döbbenetesen egyszerű beléptetésen estünk át... komolyan, Atlantába soha többet nem megyünk! A Detroit-Memphis járaton már mindkét gyereknél eltörött a mécses, de szerencsére félúton ismét elaludtak. Memphisben a lelkész várt minket és vitt haza. Azóta eltelt egy hét, az ébredési időpontjaink hajnali 1, 3, 4  és hasonlók.

Július negyedike, vagy amit akartok
Amint azt Stephentől megtudtam, itt a klasszikus függetlenség napi program (a kötelező földöntúli civilizációkkal folytatott atomháborún túl) szabadtéri csoportos sütögetés. Javasolta, kérdezzem meg a lelkészünket, terveznek-e ilyet. Erre végül nem került sor, ugyanis...

Karantén
A függetlenség napi láz nálunk szó szerint jelentkezett. Különböző időpontokban mind a négyen átléptük a 39 fokos határt (Domonkos jelenleg is totál ki van ütve). A walk-in clinicen megtudtuk, "strep throat"-ban (torokgyulladás) szenvedünk. Kingával kaptunk antibiotikumot, Violát és Domoknkos egyelőre nem fogadják a gyerekklinikán, mondván, várjuk meg, megmaradnak-e a tünetek 3-4 napon át. Ez annyiban aggasztó, hogy antibiotikumost kezelés nélkül az illető  állítólag 2-3 hétig fertőz... antibiotikummal pedig 24 óra elteltével már mehet közösségbe. Holnap újra próbálkozunk... azt egyelőre csak remélni tudom, hogy holnap lesz hangom órát tartani (szerdán kezdődik a nyári trimeszter). Ha meggyógyultunk, jelentkezünk, zárásul két videó alább az átállásokról: