Heti összefoglaló

Ha ezt olvasod először: két új bejegyzés van.

Akivel csak találkozunk itt, említjuk, hogy lassan mi akkor el is költözünk... Vannak a jobban tájékozottak, akik már úgy köszöntenek: YOU ARE LEAVING?! (az az elmész?!), ez éppen Lilian-től származik, aki, amikor beléptem az egyik órájára, kb. rámordított, az anyukája megkapta Gábor megszűnő jogviszonyáról a levelet hiszen ő a gym koordinátora, így tudnia kell, ha valaki távozik, hogy rendezze ezirányú dolgait is. Megejtettük a pénteki edző randinkat is Gáborral, a gyerekek pedig kiélvezték a terem adta lehetőségeket és mindenhova felmásztak, Miss Kay nagyon kedvesen vigyázott rájuk. A nyújtásra pedig becsatlakoztak hozzánk. Azért rendszert nem csinálnánk belőle, mert közben párszor ki kellett Violával szaladni pislini, inni kértek stb...

Megtartottuk a Valentin napi ünnepséget is. Aznap reggel derült ki számomra, hogy a szülők is jöhetnek. Gábor épp órát tartott, Domonkost nem tudtam hova tenni, így én nem mentem vissza 10-re, a hozzájárulásunkat már reggel leadtam. Délután Viola elég morcos volt, amikor felvettem, de közel sem volt mindenki szülője ott. Megbeszéltük: félreértés volt.

pizsis nap, mindenki, még a tanárok is pizsiben voltak

Újabban már reggelente a vezetéknevüket kell felismerniük és leszedniük az ajtóról. Nagyon bájosan ünnepelték egyébként a Valentin napot, a gyerekek nagyon élvezték. Ráadásul itt tényleg arról van szó, hogy nem a szerelmespároké az ünnep, hanem barátok, ismerősök mindenki ad mindenkinek valami apróságot, kedveskedik valamivel. Egészen szerethető lett ebben a formában ez az ünnep.

Viola képeslapja nekünk

ebben gyűjtötték a gyerekek az egymástól és a tanároktól kapott kisebb ajándékokat, kártyákat

ezt nekem színezte Viola

Most már ez a második év, hogy látok valakit héliumos szívalakú lufikat gyümöszölni egy kocsi hátsóülésére... Komolyan...
Szombaton elvittük a gyerekeket a Gyerekmúzeumba: Violának már nem sok alkalma van rá, hogy a körhintán lovagoljon, ráadásul Mancsőrjárgányos napot tartottak, így a gyerekek teljesen lázba jöttek.  Na nem mintha egy részt is láttak volna belőle... De egy másik mesében megjelentek és onnan ismerik őket. Kaptak lufit, egy kis ajándékzacsit, készítettünk témába illő kézművest, tetkót tettek a kezükre éééés, fényképezkedhettek a figurákkal.

Azóta még jobban beleástuk magunkat a kaliforniai helyzetbe éééés: van cserkészcsapat, magyar iskola, magyar anyukák csoportja, magyar néptánc csoport... Izgatottan várjuk!!

J->O, J->O, J->O...

FIGYELEM! Ez nem egy hagyományos értelemben vett blogbejegyzés (olyan is jön mindjárt!). Pár szóban szeretnék valami olyasmiről mesélni, amiről már hónapok óta terveztünk, de máig halogatnunk kellett. Ez a történet valahol itt kezdődött...

Egészen pontosan itt...

Bár valójában a sztori gyökerei még mélyebbre nyúlnak vissza. Valaki egyszer majd esetleg rászán egy egész eredettörténetet, addig is érjétek be a következő visszaemlékezéssel. 

Valamikor 2017 őszén ráeszméltem, hogy memphisi munkaviszonyom már-már veszélyesen közel került az egy éves mérföldkőhöz, azaz rekordkísérletnek lehettünk szemtanúi. A tragédiát melegőzni igyekezvén jelentkeztem többféle pozícióra, akadémiaira és "igazira" egyaránt. Az egyik, nemében szoftverfejlesztői pozícióra való jelentkezés egy HR-es pasas révén kátyúba került, de némi noszogatást követően szeptember elejére egy új HR-es hölgyön keresztül újraéledt. Innentől kezdve következtek az ilyenkor megszokott online, telefonos, egyéb körök (erről fentebb már hallhattatok), majd a végjátéknak szánt "onsite" interjú Mountain View, Kaliforniában. Az egyébként rendkívül élvezetes kaland (életemben először Übereztem, megvakartam az Oreo bábu pocakját, stb.) másnapján jelentkezett a HR-es és örömmel értesített, a cégnek tetszettem és ajánlatot készülnek tenni. Péntekre a hivatalos ajánlat is megérkezett, Tamás épp akkor járt nálunk, segítségével közösen kielemeztük, és arra jutottunk, "Háá' ez jól hangzik ám!". A hirtelen fellelkesülést (és az ajánlat elfogadását követően) következett a hidegzuhany: az ajánlat csak akkor él, ha sikerül megfelelő munkavállalói vízumot szereznem. Azt hittem, a munka nehezén túl vagyunk; tévedtem. A klasszikus munkavállalói H-s vízumra évente egyszer, március (!) környékén lehet pályázni, az megfelelően pályázók kb. 20-30%-a kapja meg a vízumot, ők adott év októberében (!!) kezdhetnek el dolgozni. Ez az ajánlatom elfogadásakor kerek egy évnyire volt tőlem... bah, bah, és bah. 

Aztán jött egy izgalmas variáns az ún. O-1 (egészen pontosan O-1A) vízum képében.  Ez egy H-s hoz hasonló munkavállalói vízum "extraordinary ability worker" kategóriában. Nehezebb megszerezni, egy 8 pontos követelménylistából legalább 3-at kell teljesíteni (ha rákattintottál, görgess alább, a végén vannak a pontok). November elején a céggel kapcsolatban álló, vízumjelentkezésre specializálódott ügyvédi iroda is felvette velem a kapcsolatot Miki személyében. Miki valójában nem magyar srác (vezetékneve Iwai... mire tippeltek), sőt, mint cirka 4 hónappal később kiderült, nem is srác. 

(February 02, 2018)
"Hi, I am calling to talk with your colleague Mr. Miki Iwai. Is he in the office?"
"Miki? Hold on, let's see if I can find her..."

Mentségemre legyen mondva, igen mély hangja van, és mindössze kb. kétszer beszéltünk telefonon. 

Miki röviden vázolta a pályázás menetrendjét majd megkezdődött bináris busójárásunk. Azaz: vagy éppen hanyatt-homlok túrtam fel nekik gyerekkori képemet lolipoppal és hasonlóan izgalmas anyagokat (az OKTV bizottsági munka kapcsán össze kellett állítanom egy listát az általam javasolt feladatokról!), vagy, amikor éppen ők voltak lépésen, csendben elemeztem a táblát... heteken keresztül. Így telt el november és december is. Első nekifutásra egy 60 napos keretet saccoltak a projektnek, mondanom sem kell, 60 nap után a pályázatom még kanyarban sem volt. Múlt hét szerdán, bő 4 (!) hónappal az ajánlat elfogadását követően sikerült leadniuk az O-1 petíciómat egy két hetes gyorsított eljárásra. Jó munkához... jelen esetben tényleg idő kellett. A teljes anyag kísérőlevele önmagában lett 13 oldalas méltatás arról, miért vagyok nélkülözhetetlen a cégnek... aztán jöttek a csatolmányok, céges külön ajánlólevél, diplomák, további ajánlólevelek, Ady összes művei, Arany Oldalak... a teljes anyagot máig nem láttam, de ha jól értettem, a 8 pontból 5-re pályáztattak.
Az első 4 napban napjában kétszer néztem meg a pályázat állapotát online. Utána kb. két napig csak egyszer. Ezen a héten szerdán már elfelejtettem megnézni... délután 3-kor fogadott az email: a pályázat sikeres, lehet -és ajánlott- minél hamarabb felmondani az egyetemen. Kb. 17 perccel később megkezdődött az exit-interjúm, ahol a maradás melletti legfőbb érvként "Béla tud már róla?" kérdés hangzott el. Nem hatottak meg. 

Hol is járunk tehát? Egyrészt az egyetemen felmondási időmet töltöm, papíron március 11. az utolsó napom. Gyakorlatilag március 3-án kitör egy másfél hetes tavaszi szünet, így az azt megelőző másodikai pénteken látnak majd utoljára. Viola ovijában szintén jeleztük a költözést és a főbérlőnk is tud már a dologról. Jelenleg épp San José környékén keresünk szállást... ha arrafelé élő ismerősötök éppen albérlőt keres, ne habozzatok!

Hol is járunk valójában? Négy hónapon át egyáltalán nem volt garantált, se valószínű, hogy ez a történet összejöhet. A cég maga vetette fel, mi lenne, ha az O-1 petíció sikertelensége után átmenetileg egy kanadai irodába vennének fel. Most, kb. 4 nappal a hír fogadása után kb. 2 hetünk van (a jelenlegi J vízumunk március 12-én átáll O vízumra) arra, hogy szállást találjunk, átbútorozzunk (a cég igen nagyvonalú "relocation package"-val operál), könnyes búcsút vegyünk a memphisi gyülekezettől, átköltözzünk, és kialakítsuk az új menetrendet. Igen, eltaláltátok, pontosan így áll a fejünk...

Hogy a blog velünk együtt új helyre költözik-e, még nem tudjuk, gondolom, már pont elegetek van a totál indokolatlan anagramma-rejtvényekből. Mindenesetre mesélnivalóban az elkövetkező hetekben, hónapokban nem lesz hiány. Csak bírjuk szusszal...  folyt. köv.

PS: Hé, de hová is kerültem egyáltalán??? A céget "Pure Storage" -nak hívják, de azt, hogy pontosan mivel is foglalkoznak, egy másik bejegyzésben mesélem el... mondjuk úgy májusban, ha addig sikerül pontos képet alkotnom róla... ;)

Sosincs unalom

A heti szülinapi party vasárnapra esett, így a fiúk templomba, mi lányok pedig a bulira mentünk. Most először házban tartandó ünneplésre voltunk hivatalosak. Tipikus amerikai család két gyerek, két autó négy szoba, két nappali két fürdő egy étkező és egy hatalmas konyha: első alkalom, hogy felfedeztem alkoholt egy amerikai családi házban (nyitott polcon tárolják). A plusz hálószoba két gyerek esetén egyébként játékszobává alakul. Apuka nyolcadikosokat tanít global studiesra akármi is legyen az (gondolom otthon földrajz címén mehet ez a tananyag) anyuka pedig a St Jude Kórházban dolgozik. Ezt egyébként csak egy kollégájától tudom, aki szintén hivaltalos volt a partyra kislányával. A kolléga munkája nagyon érdekes: gyerekeknek magyarázza el, hogy az orvosi beavatkozás, amit majd elvégeznek rajta, az hogyan fog történni. Viszonylag új szakma az övé, harminc éves, és még csak egy-két helyen van a világban.

Említésre méltó a bulival kapcsolatban, hogy hairstyles az az fodrászkodás volt a témája...

lila pólós a szülinapos, Cora, a székben Grace, vöröshajú Katherine (ő már nem jár oda oviba, de ez egy másik sztori) és hátul Lucinda, aki dührohamot kapott és a buli felénél hazavitték.

Eredetileg ez nekem nagyon nem tetszett, de nagyon jó dolgot hoztak ki belőle. Felállítottak két tükröt, vettek egy csomó csattot, hajpántot, volt hajszárító, fésű stb és még hajból kimosható festék is (előző nap mostunk hajat, úgyhogy sikerült Violát meggyőzni, hogy azt talán inkább, ha nem muszáj...).

A cupcakek Muddy's-ból (ide járunk sütizni a gyülekezeti lányokkal) voltak. Szerencsére a felnőtteknek is jutott egy-egy darab. Viola nagyon aranyosan készülődött a szülinapra, felvette a kedvenc ruháját, előkerestette velem a karkötőit, elkészítettük a haját. Kicsit feszengősek ezek a bulik, mert ugye csevegni kellene egy csomó emberrel, akit nem ismerek, ráadásul, mint kiderült, a fiús anyukákkal eddig többet beszélgettem (akik a fiúkat természetesen nem hozták a hairstyle partyra). Amúgy az eddigi egyik legjobb születésnapi buli volt, elég lazán vették, nem tartottak ceremóniális ajándékbontogatást, hagyták a gyerekeket játszani...

A héten Valentin nap, amit az oviban természetesen ünnepelnek. A szülők összedobnak egy kisebb "reggelit" a gyerekeknek, a gyerekeknek pedig minden ovistársnak kell képeslapot adni. Ja és szerdán pizsiben mehetnek suliba... Vasárnap este Violával ezzel foglalatoskodtunk. Nagyon aranyosan kiválasztotta: kinek, melyiket, milyen matricát hozzá látszott, hogy élvezi én meg tudtam vele beszélgetni az ovistársakról. A menü egyébként:

10am BP Fruit tray 10am AR Baby Quiches 10am MR chicken sausage links 10am TC Muffins 10am SA Pancakes/waffles 10am BL Bacon and chocolate milk 10am PF Pork Sausage Links 10am SF veggie sausage 10am KM Oatmeal bars & juice 10am ED hard boiled eggs 10am JS French Toast Sticks 10am KY pancakes

A héten Lilian az egyik óráján felajánlotta, hogy az anyukája (aki egyébként a koordinátora az edzőteremnek és rendszeresen jár a lánya óráira) szívesen vigyázna a gyerekeinkre, hogy egyszerre tudjunk jönni edzeni. Pénteken kipróbáljuk, kíváncsi vagyok. Egy másik gyerekvigyázós felajánlásunk is érkezett: Sarah és Luke, a gyülekezetbe a tanév elején csatlakoztak, szeretnének vigyázni rájuk néhány órára. A gyerekeknek azonban fogalma se volt róla kik ők és teljesen kiborultak, amikor ezt felvetettük, úgyhogy áthívtuk őket vacsorára kedden, hogy megismerkedjenek. Hamar összebarátkoztak, reméljük erre is sort tudunk keríteni. Vacsorára egyébként chicken noodle soup-ot készítettünk pogival meg áfonyás muffinnal. A muffin nagyon fini lett. A pogácsa pedig egy kicsit füstös, egy tepsi le is égett, ugyanis Domonkos mindenképpen bujcizni szeretett volna még. Csak arra lettem figyelmes, hogy füstöl a sütő. Nem emlékszem, hogy valaha bármit is leégettem volna ennyire...

Domonkos is szépen fejlődik: már szól időnként, ha mosdóba kell mennie, egyedül mos kezet, felhúzza a nadrágját, leveszi a cipőjét, papucsát és egyre jobban alszik. Újabb két foggal gazdagodott, elvileg már csak kettő van hátra, de lehet kevesebb, nem nagyon hagyja, hogy megnézzem.

Újra fényképezünk

Egy nagyobb kimaradás után, újra előkapartam a fényképezőgépet... Most igyekszem többet használni újra.
Viola egy kicsit megfázott és aztán szépen sorban mindenki más is csatlakozott, a kisasszony már kifele jön belőle.

A hőmérséklet továbbra is erőteljesen ingadozik, az utóbb pár napban megint télikabátosra fordult az idő. Ez csak azért aggasztó, mert az oviban nem mindig sikerül behúzni a kabátot, de már haladás, hogy többnyire van a gyereken kabát.
Elvileg ma leadásra kerül a vízumkérelmünk, legjobb esetben ez azt jelentené, hogy hat hét múlva kezd Gábor az új helyen. Nagyon alapos papírmunkát végeztek, Gábor látta az összesített anyagot. Mondok még számokat: általában 80%-át fogadják el ennek a vízumtípusnak, hiába mondok számokat, nem jelent ez semmit. Mi egyébként ki tudunk békülni akármivel, bár vonzó lenne Kalifornia melegsége.
Viola egyébként nagyon szívesen jár oviba, azért a hétvégén mindig nagyon örül, hogy itthon lehet és egyre többet játszanak együtt Domonkossal. Meg nagyon aranyosan segít is neki például felvenni a zokniját.

A gyülekezetben éppen bababumm van, most vasárnap is egy babyshoweren vettünk részt. Nem, nem a babát fürdettük, hanem az anyukát árasztottuk el (fürdettük meg) ajándékokkal. Miss Bettie lett a főszervezője a mostani eseménynek és szétosztotta a hozandó ételeket: én vittem a zöldségestálat a mártogatóssal. Különösebben nagy sikere nem volt, nyilván mindenki a sütit preferálta (amit a mexikói anyuka hozott). Az itteni konyhám nem eléggé felszerelt ahhoz, hogy elvállaljak egy nagyobb tortasütést díszítéssel.
A héten kijutott a süteményből is, mert a fiatalasszonyos sütizés is mostanra esett. Sarah, Megan és én sütiztünk. Természetesen a legnagyobb szelet torta az enyém:), a többiek csak cupcaket esznek. Mentségemre legyen mondva: aznap is spinningeltem.

Domonkos a végső kétségbeesésbe taszított minket, a nem alvása újabb szintet öltött, így betettünk egy matracot az ágyunk mellé és az van vele megbeszélve, hogy ott aludhat. Minden éjjel átjön, olykor csak bedől és alszik tovább, de van, hogy onnantól kezdve folyamatosan nyafog... Egyszer biztos ez is csak egy rossz emlék lesz majd.
Gábor a héten az egyik délelőtt vigyázott Domonkosra én pedig megnéztem egy használt gyerekholmi vásárt. Egy anyuka mesélt róla, aki a gyereke minden cuccát itt veszi meg és állítólag 4 órát eltölt a vásárlással. Na ez az, amire én képtelen vagyok, úgyhogy... Kaptam tőle tippeket is, vigyek magammal egy nagy szatyrot, amibe mindent bele tudok tenni, mindenképpen legyen nálam valami harapnivaló, mert ő mindig nagyon megéhezik, ja és készüljek fel rá, hogy a karom el fog fáradni (nemá, arra gyúrok, nem fog, elfáradt). Szerencsére a helyszín a nagyjátszótérhez közel volt, így a fiúk odamentek, ezzel rögtön korlátozva a vásárlási időmet (nem kell négy óra!!) és egyébként 20 perces sorbanállással együtt másfél óra alatt végeztem. Átnéztem sok-sok ruhát: csalódás volt. A lányka holmik között találtam egy-két szebbet, azt Violának meg is vettem, meg egy GAP szoknyát, Domonkosnak pedig két szebb pulcsit és kb. ennyi. Alaposan átnéztem a játékokat is, meg a járgányokat, végül csak két széket találtam, de annak a gyerekek nagyon örültek. Ja és pár könyvet meg egy kocsiszállító kamiont.

hétvégi rollerezés

Említendő még, hogy a kenyereim egyre jobbak lesznek és ez bizony azt is jelenti, hogy gyorsabban fogynak. Hiába sütöm ki este (délben eszünk kenyeret) a gyerekek mindig kérnek belőle, akármennyit ettek vacsorára...