A jelek...
Először elhomályosult az égbolt. Majd füstoszlop szállt a magasba. Aztán elment az áram, pár órával később a víz is. Végül jöttek a sárkányok... (ez utóbbi már csak a whiskeygőz ködén át rémlik haloványan).
Na, most mondd el még egyszer, értelmesen is
Tamás pár héttel korábban felvetette, mivel munka ügyben egy hetet Bostonban kell töltenie, szívesen meglátogat minket a hétvégén. Így is lett, örömmel fogadtuk, érkezése előtt pár órával valóban összeesküdtek ellenünk az elemek, szerencsére csak átmenetileg; de ne szaladjunk ennyire előre...
Am Übersten
A múlt heti éjszakai hazajövetelemnél nagyjából 15-17 percet kellett várnom egy memphisi Uber reptérre érkeztére. Mivel otthonról a terminálig a ennyi idő alatt 1,28szor megteszem a távot (és elszavalom az "Anyám Tyúkját"), lebeszéltük Tamást az überezésről és Tonyval vártuk őt a reptéren.
Mivel alváseltoló petíciónkat az illetékes bizottság megvétózta, a hajnali hatos ébresztéstől rettegve rövid estebédet követően mindenki nyugovóra tért. Tamás előtte előadta a csempészárukat... Isten tartsa meg jó szokását:
Faltól-falig
A szombati napra betáraztuk... úgy nagyjából a fél világot... és még mondjuk egy Gyűrűk Ura rendezőit desszertnek. Végül délelőtt a botanikus kertet fedeztük fel halastul, bogarastul, homokostul. Viola és Domonkos is örömmámorban úszott Tamástól, nekünk gyakorlatilag a rollerek alkalmi cipelése maradt.
Jut eszembe, Rékának és Tamásnak köszönhetően mindkét (immáron botanikuskertbe csempészendő) roller kecse csengőkkel ékesült "Volt Egyszer Egy Vadnyugat"-ot idéző fél hang eltéréssel (tudjátok... tíííí-nűű-nííííí-nűűű-ni....tíííínűűűníííííííiíiíi...).
Az ebédet követő csendespihenőt átvirrasztottuk (talán hiba volt?), délután pedig nekivágtunk a Mud Islandnek... ez (többek között) az a park, melyet kényelmesen még mindig másfél óra alatt lehet bejárni, mi pedig ismét nagyjából egy órát hagytunk rá.
Hazafelé Tamás javaslatára beugrottunk a piramisba; itt korábban mi sem jártunk, mint kiderült, egyetlen hatalmas ajándékbolt (fizetős) kilátóval. A díszhalaknál tiszteletünket tettük, kilátnunk végül nem itt, hanem a Peabody (Hogy mi? Ekm, há' nézz vissza a korábbi bejegyzésekhez...) tetején sikerült. Mellékes megjegyzés: mint kiderült, egyik gyerekünk sem szeret liftezni. A mozgólépcsőt egyébként imádják.
Zarándoklat a "Szent Cocához"
Az estébe nyúló délutánba nyúló reggelbe nyúló túra fénypontja: a "Malacos Hely", eredeti nevén: Central BBQ. A CBBQ Pulled Pork szendvicséért már önmagában megérte eljönni. Otthon még várt ránk egy termetes Cheese-cake-torta (edbénél már bírkóztunk vele és alulmaradtuk), majd egy újabb felelőtlen, éjszakában nyúló beszélgetés.
Az öt pont (na, ezt ki fogja érteni?)
Reggel gyors tiszteletkört tettünk az egyetemen és elegáns időzítéssel épp csak 3,5 percet késtünk az istentiszteletről. Nem a lelkész, hanem Dallas, a -feltehetően- új segédlelkész prédikált "csak a hit" címszóval. Tamást az alkalom után bemutattuk a korábbi bejegyzések állandó és epidózszereplőinek egyaránt, már akit oda tudtunk rángatni (vagy kellő határozottsággal elébe ugrani).
Délután képeket és bőröndöket szerkesztettünk, utóbbit sikerült kimaxolni, 50/50 lbs telítettséggel indultunk vissza a reptérre. Violát úgy kellett leszerkeszteni Tamásról és természetesen megbeszéltük, mostantól minden hétvégén jöhet hozzánk... most meg itt vagyunk...
HANEM VANNAK KÉPEK IS!!!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése