Várj, várj, nem! Nem, az egy másik film! Kezdjük elölről!
A csütörtöki havazást a pénteki követte. A tavalyi állapotokhoz hasonlóan mindenki "elbújt a hideg elől", az iskolák, óvodák, pipafedők és állami intézmények gondolkozás nélkül bezártak. Így tartott ez 5-6 napon keresztül, egészen a rákövetkező (jelen) hét csütörtökéig. A rekordfagyok -10 fok körül mozogtak, volt nap, amikor mi sem mertünk már kimozdulni. Egyébiránt abból főzz, amid van: ha kinyitott a gyerekmúzeum, oda mentünk és felmelegedtünk a körhintán. Ha nem... békaugrás oda-vissza a nappaliban, este pedig extra réteg szigetelés Domonkos ágya körül. Felfújható matracból, ágybetétből és játékszőnyegből. Amit lehetett, azért kihoztunk ebből is:
Az óvoda csütörtökön nyitott ki újra. Hétfőn és kedden is az éjjeli órákban kaptuk az értesítőt a másnap törölt ovinapról. Szerda este már mindenki az új "grand opening"-et ünnepelte... Violának sikerült az első hetén egyetlen napon oviban töltenie, majd a másodikon rákontrázott kettővel. Csak semmi kapkodás.
Az egyetem is újraindult, pénteken tartottam az első órámat gráfelméletből. Lényegében "azt tanítok, amit akarok", a tárgynak nincs különösebb előfeltétele, sem folytatása. Van már pár jó ötletem, kezdetnek álljon itt az első házifeladatuk (régi B-s KöMaL példa):
Rajzolható-e a síkon a) 13 b) 14 kör, úgy, hogy mindegyik 3 másikat érintsen?
A mai (vasárnapi) napot kimaxoltuk a gyülekezetben. Reggel bibliaóra, utána istentisztelet, alatta a nurseryben Kinga gyerekfelvigyázott. Délután-este gracegroup, Domonkos és Viola Edent szórakoztatta, kisfiunk továbbá nehezményezte, hogy nem kapott elég muffint. A templomi faliújság kellemes meglepetésként bepillantást engedett a nursery vasárnapi "hétköznapjaiba", ezekkel zárnám mára soraimat:
Violának új frizurája van? Csini.
VálaszTörlésA gráfelméletes feladat jellege (anélkül hogy átgondolnám), enyhén szóval is sejteti, hogy a megoldás a)igen b)nem :D
Új frizurája van, még otthon készült:)
TörlésNos,mint tudjuk, ha egy "lehet-e" feladatnak két része van, a válasz mindig egy "igen-nem" páros :D. A kérdés már csupán, vajon melyik-melyik?
VálaszTörlés