A legjobb BBQ a városban...

a lelkészéknél fogyasztható. Ismét beigazolódott, hogy az otthon készített az jobb. Körbekérdeztem, amúgy mindenki a mi általunk is látogatott helyet gondolja a legjobbnak a városban, de a Rich által készített BBQ még annál is jobb volt. Ugorjunk most vissza az elejére.

Van ezzel a két gyerekkel olyan, hogy eseménytelen?!

Készítettünk itthonra egy naptárat, a gyereketetőset, ha ez nektek mond valamit: ez egy kisméretű templom, a belsejébe tettünk led égőt és onnan szedjük ki minden nap az aznapi borítékot. Ebben van egy idézet a Bibliából, amit együtt elolvasunk és minden napra van egy színező, játékos feladat, vagy egy ének, amit megtanulunk.

Domonkos átaludt pár éjszakát egymás után. Igen, ez esemény, nekünk.

Megérkezett hozzánk is a Mikulás.

megtalálta az apja csokiját

A gyerekeknek még egy levelet is írt, miszerint jövőre várja a sütijét... Hamár Európából ideáig repült a kedvükért... 

Még aznap este meglátogatott minket a Gale család. Az aznapi pohár víz kiborítását (minden családnak megvan a maga hagyománya jó?!) Eden vállalta magára.

Büszkén mutatták nekünk az újonnan beszerzett kabátjaikat: idén nem akarnak télen fázni. Van itt egy ilyen fura hozzáállás a hideghez... Attól még, hogy hideg van, miért vennénk fel például hosszúnadrágot? Rendszeresen vannak gyerekek brutálisan alulöltöztetve a játszótéren. "A magyarok félnek a hidegtől". Pénteken vagy 6 fok volt, amikor Violát összeszedtem az oviból. Kabát nélkül játszott kinn. Ezen egy kicsit ideges lettem... Az idióta "land of the freedom" felfogásba ugyanis beletartozik: hagyjuk a gyereket belelépni a pocsolyába, ha vizes lesz a zoknija és fázik, legközelebb majd nem lép bele vagy jelen esetben: ha fázik, majd bemegy kabátért...

Egy napot hiányzott Viola a héten, ugyanis allergia vizsgálatra vittem. Sajnos a bőrteszt alapján csak a brazil dió és a földimogyoró derült ki, így vérvételre is küldtek minket. Sikerült Violát egy buborékfújóval utána megvigasztalni. A kedves nővér megkérdezte a vérvétel előtt, hogy a gyerek beszél-e angolul is vagy csak spanyolul. Nem, csak magyarul és angolul beszél...

Béla újra a városban van, mindenképpen szeretett volna a gyerekekkel találkozni, így nagyon nyomatékosan hívta Gábort a pénteki partyra, ami a nap folyáman egyre korábbi időpontra került. Szerencsére sok-sok más gyerek is volt. Magyarok a mieink voltak egyedül. Sikerült Gabit és Bélát is levenniük a lábukról, többször odajöttek hozzánk és mondták, hogy milyen kedves, aranyos gyerekeink vannak. Ezek a pozitív visszajelzések,mint a friss levegő kellenek nekünk.

A partyk sora ezzek még nem ért véget: szombaton a lelkészéknél tarottak egy karácsonyi összejövetelt. Játékok, sok-sok étel... Jól éreztük magunkat, a gyerekek haza sem akartak jönni.

Hamarosan találkozunk!

Ki lopta el az alcímeket?

________________
Hétfőn oltásra voltunk hivatalosak. Viola egy szó nélkül tűrte. Nem túlzok, a kezdeti idegességén képkeresős játékkal lendültünk túl, az orvosi vizitnél már önként jelentkezett a vizsgálatra... pedig eredetileg csak Domonkos éves rutinja volt betervezve, Violához mindössze bátorítás végett fordult Dr. Hanson (Domonkost mindez hidegen hagyta, bömbölt tovább). Viola megengedte neki a fülvizsgálatot is és kérdésre elmesélte, a csokoládé a kedvenc étele. A vizsgálat utáni oltásbeadásnál meg sem nyikkant, az egyetlen kívánsága az volt, hadd nézhesse, ahogy a védőnő beadja az injekciót. Domonkosba csupán az oltást követő "sticker" (matrica) tudta visszahozni az életkedved, no, meg a fánk, kifele menet ugyanis Viola a legnagyobb természetességgel közölte: oltást kaptunk, akkor most megyünk fánkozni!

________________
Kedd este... a többit kitaláljátok.

________________
Szerdán megbeszélésre voltunk hivatalosak az óvodába. Semmi új horrorsztori, a szokásos féléves összeülés az óvónővel, amire végül egyedül mentem (Domonkost nem akartuk bevinni). Kezdem a végével, 20 perc beszélgetés után, elköszönés előtt megkérdezte, nem beszél-e gyorsan, értettem-e mindent. Hm... ("látszik rajta, menne már, most, most, mondd neki, hogy nem értettél semmit, kezdjük előlről! Gyerünk már!) ... köszönöm, igen. A hírek egyébként biztatóak, Viola keresi a gyerekek társaságát és jól elvegyül. Csináltak pár tesztet is, amiből kiderült... főképp az, ha valamihez nincs kedve a gyereknek, a fejed tetejére is állhatsz...

Feltehetőleg az eredményeket alapul véve a tél közeledtével a korábbi name-pumpkinok is lecserélődtek és az óvónő idejét látta növelni a nyomást... örömmel jelentem, két másodperc hezitálást követően talált-süllyedt!

A "számokat 1-től 3-ig tudja" kapcsán pedig nem bírom megállni, küldöm mindenkinek, aki szereti:

________________
Tegnap este ismét nálunk járt a Shadden család. A csúszdás ágy továbbra is tarol a gyerekek körében, mi pedig egyszerűen nem értjük, hogy' úgytuk meg eddig baleset nélkül (a figyelmes olvasó még emlékezhet, ez nem teljesen igaz, de orvost még valóban nem kellett hívni). Szóba került fegyverviselési törvény, Trumplik, Barackok, a "magyar Oreo", n+3 gyereksztori,  

________________
Huszonhatodjára is kifaggattak minket a tipikus magyar ételekről (jelen alkalommal a karácsonyhoz kapcsolódóan), nagyon tetszett nekik a magyar mikulásnak szentelt saját "stage-time", nem kevésbé a Kinga sütötte fasírt. A hétvége végére (hétvégévégére?! hétvégégére?! ) akár enyhe túladagolásunk is lehet, a ma délutáni házicsoport házigazdaságát (házicsoportgaz... na jó, hagyjuk) is ők vállalták el.

________________
A gyermekmúzeumról számos korábbi bejegyzésben megemlékeztünk már. Jó hely. Főleg most, hogy forog. No, nem az egész (az különben is Hungaricum), de legalábbis az újonnan hadirendbe állított, 48 lóerős... körhinta. Domonkos egy zsiráfot is felvedezni vélt a csordában... még keressük. Lényeg a lényeg, végigvártuk az ünnepi beszédeket, szalagátvágást, majd az azt követő mini-fekete pénteket. Második felvonásban már mi is lóra szálltunk... kivéve Domonkost, aki elővigyázatosan utolsó pillanatban inkább egy harci szekérhez invitálta Kingát.

________________
Mivel a karácsonyt már külföldön (;)) töltjük, nem tervezünk idén fát állítani; némi ünnepi díszítés azért helyet talált magának (Domonkos megnyugtatott, ha erősen belecsimpaszkodsz, enged az anyag, nem rántja le az egész padkát). Hóembert előreláthatólag csak otthon fogunk tudni gyúrni... ami némiképp frusztráló, mert nagyjából három hete mást sem hallunk itthon, csak "dú-jú-vana-bilda-sznómen..."

Ünneplünk, mit is?

Múlt héten pénteken a szélforgónál hagytam abba… Nem, nem tetszett Violának, ha ez valaha is kérdés lett volna. Szombaton karácsonyi parádéra szerettünk volna menni, de ezt elnapoltuk, ugyanis a Dixonban (art classra járunk ide Domonkossal) családi napot szerveztek. A téma a design volt. A gyerekek a bejáratnál kaptak egy kis kártyát, amin matricákat lehetett gyűjteni, ha megvolt a 10, kaptak ajándékot. Nagy nehezen mindkét gyereknek összeszedtük. Violát nem a mennyiség izgatta, hanem, hogy minden feladatot szépen teljesítsen. Készítettünk balerinát papírból, kalapot, drót zsiráfot, színeztünk, rajzoltunk, hidat építettünk pálcikákból, szobát rendeztünk be, virágcsokrot készítettünk és lehetett volna akár a balerinákkal is táncolni. Domonkos mondogatta ugyan, hogy megy táncolni, de aztán mégsem volt sajnos hajlandó. Az egész nap célja egyébként a Diótörő népszerűsítése volt, sajnos akkor fogják előadni, amikor már nem leszünk a városban. Minden kézműves állomásnál balettosok voltak. Mellesleg a Dixonban egy nagyon érdekes kiállítás zajlik éppen. Papírból készült ruhák vannak mindenhol. Sajnos egy-két műalkotás a plafonról lóg… Én pedig neki is mentem egynek. Szerencsére semmi kárt nem tettem benne. Nagyon szépek.
Vasárnap odáig fajult a helyzet (a gyerekfelvigyázóban a templomban), hogy Domonkost hazaküldtem az apjával. Sehogy nem sikerült rávennem, hogy viselkedjen. Violát se kell félteni, a legutóbbi gyülekezeti ebéden ő volt a főkolompos a rosszaságban és vezette volna az összes gyereket... Ha nem csípen fülön az utolsó pillanatban. Milyen jó, hogy megtanult angolul!




Viola és Lili takarít

Szerdán kitört a szünet. Végre van 6 napunk egyben, amikor együtt lehetünk. Nekünk az őszi szünet is csak egy nap volt… Most ezt nagyon élvezzük, sokáig alszunk (aha, naná!). Ma először fordult elő két év alatt, hogy hamarabb keltem, mint a gyerekek és nyugodtan meg tudtam inni a kávémat a kanapén ülve és kicsit csendben elmélkedtem a kanapénkon. Nagyon jól esett. Domonkos megmakacsolta magát és éjszaka nekem nem alszik vissza, csak az apjának, így az utóbbi hetekben Gábor viszi az éjszakai műszakot. Egyszer-egyszer megyek én is, de sokszor eredménytelenül.

Tegnap Hálaadást ünnepeltünk. Sikerült az idei meghívások alól is kibújnunk: Viola allergiája miatt ez most nagyon stresszes lett volna. Tulajdonképpen ezt most azért ünnepeltük (bár ez a kifejezés túlzás), mert Violát az oviban hetek óta hülyítik vele. Megkérdeztük Violát: mégis mit mondtak az oviban, miről szól ez az ünnep. A szakértő szerint: enni fogunk. Nos mi magyarok ezt nem csak Hálaadáskor szoktuk…
Idén visszafogtuk magunkat. A pitének az alapját bolti tésztából készítettük, nem házi volt: alma és édeskrumpli készült egyébként. Pulykából sikerült olyat venni, ami csak mell, hát szárny, így hamarabb meg is sült (3,5 óra), hozzá köretként volt zöldsaláta, bébirépa édes és sima krumpli (sajnos kelbimbót nem kaptam, pedig azt mindenképpen szerettünk volna még készíteni). Ja és persze az elmaradhatatlan mac and cheese, mert ezt Viola nagyon szereti. Idén nagyon finom lett a pulyka, nem száradt ki (becsavartam baconbe és locsolgattam elég gyakran). Ma ettük harmadjára vacsorára (ma rizses húsként) és még mindig finom, de van még...






















Vacsora után készítettünk egy listát arról, miért vagyunk hálásak. A gyerekek rajzoltak, mi írtunk. Domonkos második szülinapját rögtön a Hálaadás utáni napon ünnepeltük, az ajándékokat leginkább markolók tömege alkotta. Természetesen kapott lufit is és Viola is rajzolt neki egy szépet, amit még ki is vágott.


odahúzta, elfújta, nem tökölt


Ebben a pár napban próbálunk minél több időt a szabadban tölteni (a gyerekeket alaposan lefárasztani a jó levegőn), sokat olvasunk és élvezzük az ötperces nyugalmakat, amikor a csemeték már együtt eljátszanak (veszekedés nélkül). Nagyokat játszóterezünk, kimentünk a Shelbybe is és sok időt töltünk a kertben is, amikor pár perc nyugalomvan, egy-egy zsákot megtöltünk falevelekkel. Eddig olyan 12-nél járunk...

egy-két napig ilyen hideg is volt

Képek

Fő a tojás

Valami oknál fogva Domonkos semmilyen formájában nem szereti a tojást. Na jó a carbonarat megeszi, de ennyi.

Még 6 perc.

A hét nagy eseményei közé tartozik, hogy elvittem a gyerekeket egyedül az állatkertbe. Igen, ez nekünk még kihívás. Meggyőződésem, hogy elbírnék 20 gyerekkel is akár, de az én kettőm azért nem triviális (a sok-sok hittantáborozás azt hiszem erre próbált felkészíteni, ezért kaphattam mindig én a legelevenebb gyerekeket). Nagyon jól tudtam őket motiválni azzal, hogy ha ügyesen szót fogadnak, akkor jövünk legközelebb is hármasban.

Domonkos éppen elszalad, úgyhogy ez a legjobb kép...

pink eye-ra, azaz kötőhártya gyulladásra gyúrúnk

Nagyon szeretik az állatkertet. Rövidebb egymással való üvöltözés után eldöntik, hogy melyik állatokat nézzük meg, majd az egészet felrúgjuk (nem az állatokat, a tervet). Mostani látogatásunk tanulsága Domonkos szerint: flamingók büdösek. Szokásos köröket róttuk egyébként: zsiráf, strucc, elefánt, zebra, flamingó, krokodil, víziló. A veszteségek listájára pedig mindössze a keresztapámtól kapott nyakláncom kerül csak fel. Viola elszakította. 

Vasárnap ismét gyülekezti ebéd. Képzeljétek az egyik néni külön odajött, hogy milyen finom ez a kis sajtos kenyér (pogácsa). Egy kis sikerélmény nekem.

Még két perc, azt hiszem nem leszek kész mire megfő.

Lányos alkalom is volt a héten. Ilyenkor mindig elképedek, hogy mennyire nincs elképzelésük sem arról, hogy milyen nehézségeket tartogat egy idegen országban élés. Van egy nővér, egy gyógyszerész a társaságban és sokszor előkerülnek a mulatságos sztorik a nem anyanyelvűekkel... Hogyan magyarázták el, hogy  a gyógyszer kúp és nem lenyelős tabletta... Persze ezek viccesek, de szomorú azt látni, hogy fogalmuk sincs arról, hogy nem triviális ezeket a dolgokat elintézni. Számomra minden orvosi vizit elég stresszes: mindent meg fogok érteni? mindent el fogok tudni mondani, amit kell? na és persze a kultúrális különbségek... Szóval próbálom finoman érzékeltetni velük ilyenkor, hogy ezek bizony kihívásokkal teli dolgok. Valamit elértem vele, mert látszik az arcukon a megdöbbenés. Mi itt úgy vagyunk számontartva, mint akik milyen jól beszélnek angolul. Ez Gáborra egyébként teljesen igaz, nekem vannak nehézségeim továbbra is.

Ha már nehézségekről beszélünk, a gyerekek is folyton kihívás elé állítanak. Csak olyan kishercegesen, Viola folyton rajzoltat. Ez nekem egy nagyon fájó pont, ugyanis NAGYON nem tudok rajzolni. Nagyon-nagyon nem. Legtöbbször nem azt kéri, hogy rajzolj nekem egy bárányt, ezzel még megkűzdenék, hanem: rajzold le nekem azt a télapót. Engem meg a sírás kerülget, mert visszahozza a régi rajzórai élményeimet... Lassan be is kell fejeznem, mert gyakorolnom kell a szélforgó rajzolását... Tegnap délután ezen borult a bili és a kisasszony megígértette velem, hogy mára megtanulom. Jaj!

Nos, mivel lassan az összes munkagép (azt hitted, mi!) nevét tudom már angolul (azokat is, amikről magyarul halvány lila gőzöm sincsen) ma a Botanikus Kertből hazafele jövet a kertünkben egy új példánnyal szembesültem. Mi nem a sarokház vagyunk, hanem eggyel beljebb. A sarokra állt a gép és onnan vágta egy körfűrész szerűséggel a vezetékre hamarosan esetleg ráeső faágakat. Majd jött az hombre: I am here to pick it up. Domonkos pedig ámulattal nézte. Egyébként engem sokszor idegesít, hogy mindent gépesítenek. A levelek söprése helyett felveszik a hátukra azt a fújókát és nyomatják a levegőt. Hangos is, meg nem is jól irányítható.

Egyik reggel sikerült elkapnom Viola tanárát és állítása szerint Viola nagyon ügyes. Mindenre azonnal válaszol, nem hezitál és sokat beszél angolul (itthon is). Domonkos pedig olyan nyelven beszél, amilyen nyelven szólsz hozzá. Sokat tanul Violától.

Nem, nem tudok több mesélni valót kitalálni, muszáj mennem rajzolni...

az oviban már készülnek a Hálaadásra

Amikor azt, hiszed, nincs is miről mesélned...

...aztán hirtelen csuklóból írsz négy fejezetet. Íme egy újabb.

Hey, Jimmy Kimmel, A told my kids I ate their halloween candy...

Tavaly már megemlékeztünk erről a (szerintem) totál idióta halloween-hez kötődő lázról. Idén már nem volt indíttatásunk feliratozni és feltölteni a videókat (tavaly túl későn posztoltuk, így esélyünk sem volt bekerülni a műsorba), de válogatott közönségünket alább bemutatjuk az idei termést:

Homeschooling Round 2

Korábbi bejegyzésünkben (a fene se fogja visszakeresni, volt vagy 4 éve...) már meséltünk a homeschoolingról és a hozzá kapcsolódó ittni dilemmáról, azaz: add a gyermekedet daycare-be, esetleg preschoolba, fogadj hozzá bébiszittert, vagy maradj vele otthon és tanítsd Te magad. Utóbbi két
változatban kimarad(HAT) a szükséges gyerekközösség, míg az első két változatnál megfelelően honorált teljes állást kell a találnod... ami jobb esetben nullszaldósra kihozza a történetet.
CSAK ERŐS IDEGZETŰEKNEK: a teljes US szabályozásról nem nyilatkozhatunk, de legalábbis Tennesseeben teljes nyugalommal végezheti gyermeket az óvodát, általánost, ÉS gimnáziumot (!) otthonról, adott időközönkénti "osztályozókkal".
Miért mesélek most erről? Mert ki kell tölteni a műsoridőt... na meg, az elmúlt pár hét fényében sajnos ismét komolyan fontolóra kellett vennünk Viola preschooljának előnyeit és hátrányait. Azt már korábban ecseteltük, hogy "különcként" vagyunk számon tartva. Sajnos a csoportért felelős óvónénivel azóta sem sikerül igazán elásnunk a csatabárdot, a hidegháború szeptember óta zajlik. Az elmúlt héten komolyra fordult a dolog, (feltehetően) hanyagságból sikerült (feltehetően) figyelmen kívül hagyniuk Viola mogyoró - és egyéb csonthéjas - allergiáját; péntek estére tenyérni, hólyagos kiütések jelentek meg a kisasszony lábán. Orvoshoz szerencsére nem kellett fordulni, hétfőre virradóan pedig annak rendje és módja szerint legorombítottunk mindenkit. Azóta volt már, hogy az egyik kisegítő óvónéni reggel elém ugrott egy doboz gabonapehellyel, mondván, "a biztonság kedvéért nézzem meg én is, kaphat-e Viola a mai snackből". Ám legyen.

Konferencia vagy amit akartok

A múlt hétvégén ismét üzleti útra indultam... najó, majdnem. Sikerült találnom egy minikonferenciát, ami mindössze másfél óra vezetésnyire, Oxford Mississippiben került megrendezésre. A szervezőkkel együtt összegyűltünk vagy 40-en, engem megtiszteltek a nyitóelőadással a programban. Soha többet nem fognak ilyen bődületes hibát elkötvetni. Öt perccel a kezdés előtt lázasan kerestek a telefonon, merre is járok. Bunch of Dramaqueens. Négy perccel kezdés előtt annak rendje és módja szerint megérkeztem, és menetrend szerint megkezdtem az előadást. Képek, diák, diákok, egyebek itt.
(Na jó, a kíváncsiaknak: odaértem már 10:00-ra a 10:40-kor keződő konferenciára. Majd rájöttem, hogy nincs füzetem, ezért elmentem venni egyet a Dollar Tree-be. Majd rájöttem, hogy nagyon éhes vagyok, ezért elmentem, ettem egy hamburgert a Five Guysban. Majd rájöttem, hogy késésben vagyok, és tepertem vissza az egyetemre). 

Időjárásjelentés

Volt itt egy héten belül kánikula és hajnali fagyok is, ez utóbbi látszik állandósulni. Viola ma reggel kilépett az ajtón és ugyanazzal a lendülettel vissza is jött, mondván: "Kinn hideg van!". Egy plusz télikabáttal sikerült rávennünk az oviba indulásra. Az odaúton újabban mindig megbeszéljük, vajon lesz-e olyan hideg, hogy Tonynak nem lesz kedve elindulnia. Aztán a vonatról beszélgetünk, ami szerencsére nem jött, és át tudtunk jutni az átkelőn. Aztán az egyetem mellett köszönünk az egyetemistáknak. "Jé, de kevesen vannak!"... "Apa, azért vannak kevesen, mert a többiek már benn vannak, várnak Rád"...

Sporthírek

Most vicceltek, ugye? Érdeklődés hiányában elmarad...

...

Nem, mégsem! Kinga már lassan egy éve kitartó látogatója több konditermi csoportos edzésnek is, legutóbb még egy jógaórára is elment Megannal és Saraval a gyülekezetből. Azóta is úgy emlegetjük délutáni-esti lustulásunkat: "most éppen aktívan jógázunk". A slusszpoén állítólag az óra végi "nyújtás volt". 

A héten Kinga addig győzködött, amíg én is elmentem megnézni egy csoportos órát. Korábban már próbálkoztam egy "Self Defense" névre keresztelt, állítólag Krav Maga központú órával, amit 2-3 alkalom után -sajnos teljesen jogosan- átkereszteltek "Self Defense Fitness"-re. No comment. Tegnap Bandar órájára látogattam el (Bandar Lilian barátja, Lilian Kinga cycling instruktora, Kingát ismeritek), és ... nos... maradjunk annyiban, erőnléti edzésnek jó, nyelv a padlón, pipa, de bocsássa meg a világ, ha mérsékelten látom értelmét átcipelni a 20 kilós súlyt a terem másik végébe. Pláne, ha után következő körben úgyis visszahozzuk...

After Credits bonus A la Marvel: in medias Micimackózás a parkban.

Béka nap

Egyik délután arra sétáltam be az oviba, hogy a gyerekek egy nagy körben ülnek és az elkövetkező Peace Day-ről beszélgetnek: a különböző nyelveken hogyan mondjuk, hogy Peace. Mivel Viola nem tudta, ezért otthon próbáltuk neki megtanítani. Valamiért azonban sokkal viccesebbnek tartotta, hogy az oviban azt tanítsa meg, hogy béka, nem pedig azt, hogy béke...

Pénteken tartották az ünnepséget. Eredeti ötlet szerint a Lipman (ez a suli neve) különböző nemzetiségei vendégelnék meg az egész sulit. Mivel 14 féle nemzet jár ide. Szóval jött a papír, hogy főzzünk 15 főre... Sok dologra tudtam gondolni, de a béke nem volt közte. Szerencsére az utolsó pillanatban meggondolták magukat és csak a családodnak+5 főnek+ a gyereknek azért csomagolj ebédet lett a végső kimenetel. Fasírtot és pogácsát vittünk. A pogácsa reggel sült ki (még este bekelesztettem) a fasírt pedig előző este.

Az első program pont a galambok elengedése volt. A gyerekeket leültették a szép lassan egyre hidegebb udvaron, majd azt kellett kiabálni, hogy: peace és a galambok egész Memphisbe elszállították szárnyukon a békét. Erre Domonkos és Gábor is benézett, majd ők ketten sétáltak egy kicsit az egyetemen, később elmentek a könyvtárban megrendezésre kerülő őszi könyvvásárra és vettek egy csomó tuti könyvet (markolósat!!) majd a gyerekmúzeumban kötöttek ki. Mi Violával mindeközben az ovis termében elkészítettük a galambot (madár tollakat ragasztottunk egy papírra),  majd felakasztottuk a család chandeliert (uh a miénk lett a leggázabb, a hogyan kell csinálni leírás elkeveredett). Viola színezte rá a magyar zászlót.

A fotózással kicsit esetlenkedtem, mert amikor elővettem a kamerát, Viola ovó nénije szúros szemmel nézett rám... Nem nagyon szeret minet. Ráadásul ő is fényképez, csak rettenetesek a képei.

Megtaláljátok Violát? A következő programpont egy kinti éneklés volt. A legtöbb dal kajáról szólt... Nem is értem miért probléma itt az elhízás. A gyerekek arról énekelgetnek, hogy nincs jobb a hot dognál, hamburgernél és a chipsnél... Naná, hogy mást se akarnak majd enni. Pedig milyen finom tud lenni egy fáról leszedett édes barack vagy egy alma... Nagy szerencsénk van a gyerekeinkkel, hogy szeretik a gyümölcsöt, zöldséget... Egyébként, ha végignéztek a gyerekeken, látszik, hogy nincs köztük egy elhízott sem. Ezt a korosztályt nem érinti még ez a probléma, mert nagyon sokat mozognak. Az oviba mi csak ebédet viszünk a gyereknek, tízórait, meg uzsonnát az ovi ad. Ez általában keksz, de volt már példa arra is, hogy nyalókát kaptak... Megbeszéltük Violával, hogy azt többet inkább nem kér. Saját bevallása szerint nem volt finom és a foga is ragadt utána...

Az éneklés után beálltunk a hosszú kajasorba, megpakoltuk Viola tányérját. Meg kell mondjam, nagyon szépen evett, csak NAGYON lassan. Sokat evett, egy fél cső kukoricát, néhány szem sárgadinnyét, egy croissant-t, egy pogácsát... De már mindenki régen végzett, mire ő megette. Vagy öt percig csak nézte a tányért és mindenfele jártak a gondolatai.

Ebéd után, aki akarta, ott hagyhatta a gyereket még aludni, én hazahoztam Violát, második ebédelt (igen, még ezután evett) és aludtak egy nagyot Domonkossal.

Szombaton a gyerekmúzeumban Pony Power Dayt tartottak. Viola nagyon szeretett volna menni, úgyhogy vittük őket. Készített barátság nyakláncot, pónis fejdíszt, kaptak cukorkát, pár kacatot, köztük egy műanyag pókot (ami igen élethű és tegnap elvesztettük az oviban...), egy pónis gyűrűt. Ja és kaptak lufit is. Mostanában két csapatra oszlunk: fiúk, lányok.

Violával estére még egy különleges programra voltunk hivatalosa. Eden idén szerepelt a Fairy Tale Trailben és meghívtak minket, hogy nézzük meg. Kinn az erdőben felállítanak több színt, különböző hátterekkel és mindegyiknél más csapat gyerek játsza a történetet. Eden két helyen is szerepelt. Egy gond volt csak, hogy NAGYON lehűlt a levegő, szerencsére, csak 20 percet kellett kibírnunk. Violának nagyon tetszett, szerintem is jópofa az ötlet.

A sztori egyébként keverék mesék volt: Jancsi és Juliska, Piroska és a Farkas, Égigérő paszuly stb.

Vasárnap gyülekezeti vacsin vettünk részt, paprikás krumplit vittünk. 

Ma már délelőtt megkezdtük a cukorkagyűjtést, az art classon Domonkos már bezsebelt párat és meg is evett azonnal.

 Este folytattuk a gyűjtögetést.

Egészen addig nem nagyon akarta felvenni a jelmezt, amíg nem látta, hogy minden más gyereken jelmez van. Onnantól viszont alig lehetett levenni róla. Annyira büszke vagyok rá, mert a csokikért mindenhova odament egyedül és meg is köszönte őket. Ráadásul nagyon cuki ebben a jelmezben.
Szinte már szokássá vált, hogy Meganékkal és Kristyékkel megyünk Trick or Treat-ezni (ez a házról házra járós cukorkagyűjtögetés). Fáradtsági szintemet mutatja, hogy nem értettem a fényképezőgépem, miért nem sül el... Miért nem megy a vaku... Rajtamaradt a lencsevédő.

Mindketten nagyon aranyosan gyűjtögették a cukrokat. Majd átmentünk Meganékhoz megnézni a Great Pumpkin c. mesét. Ez egy nehéz este lesz... Rosszul viseli a csoki, ha a közelemben van... Márpedig most elég sokan szenvednek és szeretnének kiugrani a papírjukból.

Megjött az ősz

Annyira, hogy úgy tűnik, nem csak beköszönt, hanem marad is. Mi meg bekapcsoljuk időnként a fűtést is.

Domonkossal nagyokat sétálunk, próbáljuk elkapni a madarakat, üldözzük a vonatot, a markolókat szállító autókat...

Miket is csináltunk a héten? Kedden még szünet volt, Viola jött velünk art classra és délután benéztünk az állatkertbe is, a gyerekek a hétfői safari után még mindig nem unták meg az állatnézegetést. Most már három kiszsiráf van, gyerkmekeink nagy örömére, és ezt Domonkos is jobban élvezte, ugyanis mindenki alaposan el van kerítve. Itt meg kell még említenem, hogy reggeli ébresztéshez a rugdosás mellé most már hozzátartozik az "Anya szeretlek" (szerintem rájött, hogy a rugdosással hamarosan kvalifikálja magát a kanapéra), továbbá egyik reggel beszélgettünk vele, hogy ő már egy nagyfiú és mi lenne, ha kicsit tovább aludna, esetleg úgy hat óráig... Domonkos büszkén válaszolt: nem nagyfiú vagyok, zsiráf vagyok!

Nem csak a fűtés bekapcsolásával vettük tudomásul az őszt, némi dekoráció is került a házra, illetve Gábor a gyerekekkel egyik este tököt faragott.

Egy perccel később Domonkos leesik a lépcsőről ugyanis a kettővel lejjebb lévő tököt akarja elérni, természetesen. 

Megérkeztek a halloweeni jelmezek is, Domonkos Mici Mackó lesz (ha sikerül ráadnunk a jelmezt, egyelőre hadakozik), Viola pedig Minnie Mouse.

Most ez rövid lett. A többi program nem érdemel kifejtést (baby shower, cukrászdázás a Gale családdal). Hamarosan jön a beszámoló (kb. egy hét) az előttünk álló Peace Day-ről (ovis szervezés) és egyéb nyalánkságok.

Szünet

Brutális gyorsasággal telnek a hetek, a gyerekek nőnek a gombánál is gyorsabban. Viola újabban feléri már az összes villanykapcsolót, így vettük észre, hogy megint nőtt, na meg egy-két nadrág is bokalengős lett... Szerencsére épp a kedvenc boltunkban leárazták a gyereknacikat, be is táraztunk. Gyermekünk kifinomult divatérzékkel rendelkezik, így magának válogat. Továbbá reggelente a nyakában lógó gyöngy nélkül óvodába nem hajlandó elindulni.  A frizura elkészítése pedig minden reggelünket megédesíti: hány copf, legyen-e benne fonás, hajpánt is! Az öltözéken csak azért nem harcolunk reggel, mert azt lerendezzük még előző este...
Meganéknál újabb baba van, mi meg magyarázzuk a gyerekeknek, hogy megint csak kölcsönbe, nem a Miss Megan pocakjában nőtt. És persze az ezer másik kérdésre is kell válaszolni, hogy de akkor mi van az ő szüleivel, miért nem vigyáz rá a saját anyukája stb. Jelen lakó még nincs hat hetes, drogfüggőként született, de valószínűleg nem marad sokáig, a nagyszülők szeretnék magukhoz venni.
Múlt héten pörögtünk ezerrel, Gábor egy koncert előkészületeiben segédkezett hétfőn, kedden én vártam a templomi hölgyeket a szokásos havi alkalom volt nálunk újra. Az almáspite muffin hatalmas sikert aratott, úgyhogy itt a receptje (csak angolul). Ha papír/szilikon nélkül sütitek a muffinsütőben, akkor igazi almáspite íze lesz. Csak a sütőt macerás takarítani utána...
Domonkost vittem a szokásos programokra, most egész ügyesen végigülte a könyvtári programot és a végén mozgólépcsőzni se kellett vele. Ja igen, mert, hogy ez a legújabb program. Mozgólépcsőzünk állandóan. Ráadásul a könyvtárban már ismernek bennünket, hiszen minden héten hozzuk, visszük a könyveket. A gyerekek nagyon élvezik, hogy új mesék vannak, de persze vannak klasszikusok, amikhez gyakran visszatérünk.

Vasárnap én felügyeltem a gyereksereget az istentisztelet alatt. Sajnálattal kell megjegyeznem, hogy Domonkos a legelevenebb gyermek. Mindent dobált, össze-vissza rohangált. Na mondjuk ebben partnere volt az egyik kislány, aki csikizte őt. Két idősebb nénivel vagyok beosztva, munkás volt az a másfél óra. Kitaláltunk a gyerekekkel egy új játékot, amit nagyon élveznek: vonatozunk. Mindig más a vezető. Nagyon aranyosan sokszor engem akarnak masinisztának és a jegykezelő szerepe is rám jut. Közben időnként a másik kezemmel elkapom a székről leeső egyik egyévest (akivel az egyik néni játszik) és ráadom a másik picurra a cipőjét... Szóval van pörgés ott kérem szépen. Domonkossal egyébként odaáig fajult a dolog, hogy sajnos a kezére kellett csapni (már a többiekre is veszélyes módon művelte a hajigálást és semmire nem hallgatott). Ez azért nehéz, mert itt ilyet nyilvánosan senki nem csinál...
Hétfő-kedd egyetemi és óvodai szünet, így reggel elkocsikáztunk a közeli (kb.:1,5 órára lévő) Safari parkba. Viola rettenetesen élvezte, Domonkos inkább az odautat (útépítés miatt markolók, daruk és ezer traktor). Domonkos kicsit rosszul volt attól, hogy az állatok benéznek az ablakon és bekopognak... Viola pedig mindegyiknek kiabált: Come here! Én Domonkossal értek egyet: tényleg rémisztőek. Lényegében Gábor etette őket az ablakon keresztül, amikor én próbáltam, (szerencsére csak a vége fele már) kiverték a kezemből a kaját tartalmazó tálat.

A videónál ne felejtsétek a hangot magyarra állítani:D. Ja igen, szegény Tony ilyen állapotban van már... Ez is megérne egy külön bejegyzés: oh Tony, amit ellened vétettünk!

A végén külön bejárható rész is volt, ahol lehetett répával zsiráfot etetni. Ez is inkább Violának tetszett.

Karácsonyi különkiadás idén nem lesz, várhatóan az ünnepekre hazamegyünk.
Képek, még töltök majd fel a Safariról.

KÜLÖNKIADÁS!!!

Az elmúlt 40 óra történtete. Még mi sem fogtuk fel, hogy ez így, ahogy van, lezajlott.

A jelek...
Először elhomályosult az égbolt. Majd füstoszlop szállt a magasba. Aztán elment az áram, pár órával később a víz is. Végül jöttek a sárkányok... (ez utóbbi már csak a whiskeygőz ködén át rémlik haloványan).

Na, most mondd el még egyszer, értelmesen is
Tamás pár héttel korábban felvetette, mivel munka ügyben egy hetet Bostonban kell töltenie, szívesen meglátogat minket a hétvégén. Így is lett, örömmel fogadtuk, érkezése előtt pár órával valóban összeesküdtek ellenünk az elemek, szerencsére csak átmenetileg; de ne szaladjunk ennyire előre...

Am Übersten
A múlt heti éjszakai hazajövetelemnél nagyjából 15-17 percet kellett várnom egy memphisi Uber reptérre érkeztére. Mivel otthonról a terminálig a ennyi idő alatt 1,28szor megteszem a távot (és elszavalom az "Anyám Tyúkját"), lebeszéltük Tamást az überezésről és Tonyval vártuk őt a reptéren.

Mivel alváseltoló petíciónkat az illetékes bizottság megvétózta, a hajnali hatos ébresztéstől rettegve rövid estebédet követően mindenki nyugovóra tért. Tamás előtte előadta a csempészárukat... Isten tartsa meg jó szokását:

Faltól-falig
A szombati napra betáraztuk... úgy nagyjából a fél világot... és még mondjuk egy Gyűrűk Ura rendezőit desszertnek. Végül délelőtt a botanikus kertet fedeztük fel halastul, bogarastul, homokostul. Viola és Domonkos is örömmámorban úszott Tamástól, nekünk gyakorlatilag a rollerek alkalmi cipelése maradt.

Jut eszembe, Rékának és Tamásnak köszönhetően mindkét (immáron botanikuskertbe csempészendő) roller kecse csengőkkel ékesült  "Volt Egyszer Egy Vadnyugat"-ot idéző  fél hang eltéréssel (tudjátok... tíííí-nűű-nííííí-nűűű-ni....tíííínűűűníííííííiíiíi...).

Az ebédet követő csendespihenőt átvirrasztottuk (talán hiba volt?), délután pedig nekivágtunk a Mud Islandnek... ez (többek között) az a park, melyet kényelmesen még mindig másfél óra alatt lehet bejárni, mi pedig ismét nagyjából egy órát hagytunk rá.

Hazafelé Tamás javaslatára beugrottunk a piramisba; itt korábban mi sem jártunk, mint kiderült, egyetlen hatalmas ajándékbolt (fizetős) kilátóval. A díszhalaknál tiszteletünket tettük, kilátnunk végül nem itt, hanem a Peabody (Hogy mi? Ekm,  há' nézz vissza a korábbi bejegyzésekhez...) tetején sikerült. Mellékes megjegyzés: mint kiderült, egyik gyerekünk sem szeret liftezni. A mozgólépcsőt egyébként imádják.

Zarándoklat a "Szent Cocához"
Az estébe nyúló délutánba nyúló reggelbe nyúló  túra fénypontja: a "Malacos Hely", eredeti nevén:  Central BBQ. A CBBQ Pulled Pork szendvicséért már önmagában megérte eljönni. Otthon még várt ránk egy termetes Cheese-cake-torta (edbénél már bírkóztunk vele és alulmaradtuk), majd egy újabb felelőtlen, éjszakában nyúló beszélgetés.

Az öt pont (na, ezt ki fogja érteni?)
Reggel gyors tiszteletkört tettünk az egyetemen és elegáns időzítéssel épp csak 3,5 percet késtünk az istentiszteletről. Nem a lelkész, hanem Dallas, a -feltehetően- új segédlelkész prédikált "csak a hit" címszóval. Tamást az alkalom után bemutattuk a korábbi bejegyzések állandó és epidózszereplőinek egyaránt, már akit oda tudtunk rángatni (vagy kellő határozottsággal elébe ugrani).

Délután képeket és bőröndöket szerkesztettünk, utóbbit sikerült kimaxolni, 50/50 lbs telítettséggel indultunk vissza a reptérre. Violát úgy kellett leszerkeszteni Tamásról és természetesen megbeszéltük, mostantól minden hétvégén jöhet hozzánk... most meg itt vagyunk...

HANEM VANNAK KÉPEK IS!!!

Mi folyik itt?! Egy váratlan utazás...

"Lustulunk, szentatyám..." avagy mondanivaló van éppen, csak le kellene írni... no, lássunk hozzá.

Utazás röviden:

Utazás hosszabban:
Kezdjük talán azzal, hogy NEM, NEM VOLTAM FELVÉTELIZNI  A GOOGLENÉL :D. Majd talán legközelebb... a szent Oreo bábuhoz viszont elzarándokoltam.
A történet még májusban kezdődött, amikor is jelentkeztem egy online vetélkedőre. Kitötöttem a szokásos kérdőívet, majd vártam... és vártam... és vártam... szeptember elején érkezett a visszajelzés: Benne leszek a tévében!!! Majdnem... legalábbis bekerültem a telefonos vetélkedőre... kétszer is egymás után. A sikerest szereplést egy álomutazással honorálták. Sajnos csak egy főre, így Kinga és a gyerekek (egyelőre) nem jöhettek velem; megkaptam a repjegyet, koszt és kvártély, ahogy illik. A nyeremény átvételének feltétele volt, hogy San Joséba érkezvén be kellett mennem a társaság irodájába "válaszolni néhány kérdésre". A látogatás jól sikerült, a többiről meséljenek a képek... nem akarunk elkiabálni semmit, de lehetséges, hogy a blog nemsokára új helyre költözik. ;)
 

 

Mi folyt mindeközben otthon???
Erről Kinga tud bővebben mesélni, a hallotak alapján távollétemben (két napot voltam oda) Viola és Domonkos is nagyon jól viselkedett. Domonkos az elmúlt éjjel -hónapok óta először- megajándékozott minket egy átaludt éjszakával (igaz, "cserébe" fél 6kor kelt). A fiatalúr egyébként immáron teljes egészében a markolók, dömperek, darus autók és egyéb munkagépek varázsában él, nemrég egy bevásárlásból hazafelé kiszúrta a sarkon elrejtett CAT jószágot és a következőképpen kommentálta: "Malkoló... marloló... miért nincs ott a betonkevelőőőő?"

Viola nagyon sok dicséretet kapott az óvodában, állítólag már szép kerek angol mondatokban kommunikál... ha éppen van kedve. Nagyon megjött a kedve újabban a rajzoláshoz/színezéshez és továbbra is lelkesen firkál betűket az óvodai füzetébe.

Ezennel minimalista "még élünk" bejegyzésem végére értem, zárom is gyorsan soraimat.  Jelenleg este 3/4 10 körül jár az idő és nagy még a sürgés forgás... kedves vendéget várunk ;) ...